Minden vállalkozónak van valami magasztos küldetése, valami mottója, ami szépen hangzik, nekem nem igazán volt. Amikor megkérdezték, akkor egyszerre lett volna snassz és nagyképű azt mondani, hogy kiváló céget akarok építeni, ezért amikor azt kérdezték, hogy “mi a küldetés?” azt válaszoltam, hogy Magyarországon norvég mintára üzletelni.

Az, hogy mit jelent a norvég minta, senki nem tudta, még én sem, csak mindenki úgy gondolta, hogy az biztosan jó, mert Norvégia gazdag ország és a skandinávokról különben is jókat gondol mindenki.

Nekem mit jelentett ez? Mit jelent a kiváló cég?

  • Az ügyfelek szemszögéből egy cég akkor kiváló, ha sokat ad nekik.
  • Ezért igyekeztünk olyan dolgokat adni az ügyfeleknek, amelyeket senki még nem adott nekik, például:
  • 5 év cseregaranciát, 24 órás email válaszidőt (2008-ban ez extra jónak számított).
  • Hogyan sikerült ez? Úgy, hogy a lécet olyan magasra tettem, amilyen magasra még senki nem merte.
  • Kizárólag olyanokat szolgáltunk ki, akiknek való volt a termékünk, ha valakinek nem, akkor megmondtuk.

    Ma is nagyvonalúak vagyunk, etikusak és emberi módon, embereket szolgálunk.

Nálunk az ügyfél nem csak addig első, amíg fizet. Ha már fizetett, akkor még elsőbb… Ha gondja van, akkor tudja, hogy minden körülmények között számíthat ránk.

Nem is igazán értem, hogy miért éri meg nagy világcégeknek inkább százszor kibújni a felelősségvállalás elől, mint gavallér módon cseregaranciát vállalni, pénzt visszafizetni, kiszolgálni és megtartani az ügyfelet. Nem igazán értem, de tudom, miért csinálják. Mert kicsinyesek.

A kicsinyesség pedig az üzletben ÖL, ROMBOL, a magánéletben nevetségessé tesz.

Volt egy kollégám, aki választhatott a fix bér és a jutalékos elszámolás között.

Benne volt egy olyan rendszerben, amelyben garantált volt a zsíros jutalék, mert a marketing behozott annyi érdeklődőt, hogy bátran a felét elcseszhette és akkor is betegre kereshette volna magát, de ő a korlátai miatt a harmada annyi fixet választotta. Amikor ezt a sztorit egy vezetői tréningen elmeséltem, akkor a kollégák (nálam tapasztaltabb cégvezetők) azt mondták, hogy nem kellett volna hagyni, mert biztosan így rosszabbul termelt, mint a másik bérelszámolás szerinti rendszerben. Ebben nem volt igazuk. A kolléga ugyanúgy hozta a szintet, boldog volt, dolgozott lelkesen, szívesen, harmada bérért. Kicsinyes volt, anyagi gondjai voltak, de neki ez jó volt.

Én máshogy gondolkodom. Nem vagyok kicsinyes. Nagyvonalú vagyok. Bátran kihagyok ziccereket, mert tudom, hogy ezekből egyszer nagyot profitálok, és mindig igazam van.

Sokszor eldobok olyan üzleteket, amit mások nem dobnának el, de soha nem megyek el a valódi lehetőségek mellett.

Sokan azt hiszik, hogy szerencsém van, de ez nem igaz. Soha nincs szerencsém, ahogy balszerencsém sincsen. Azt, hogy velem mi történik, egyedül én tervezem, szervezem, kontrollálom, és minden az én akaratomnak megfelelően történik. Úgyhogy semmi szólás-közmondást nem tűrök, csak az van, amit akarok és úgy, ahogy akarom.

Körülmények mindig vannak. Azokra lehet hivatkozni. És? Kit érdekel?
Ha a küldetésed tiszta, tudod, hogy merre mész, merre indultál és nem térsz le az útról, akkor csak ez fog motiválni.
Egészen egyszerűen csak arra fókuszálsz.
Minden más lényegtelen.

Share This

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás