Nágel Balázs vagyok, cégvezető.

Tudom, hogy ez nem elég inspiráció ahhoz, hogy továbbolvass, de ha kíváncsi vagy, és elkötelezett a céged fejlesztése iránt, érdemes tovább olvasnod.

Megettem néhány gombócot, elértem ezt-azt az életben, szépen, napról-napra közzéteszem a tapasztalataimat vállalkozásról, életről, pénzcsinálásról, vezetésről.
Igyekszem hiteles lenni a szemedben. Néhány adat:
40 éves vagyok, van feleségem, van 3 gyerekem, van egy országosan ismert cégem (NordArt), Tatán élek, Budapesten és Tatán van a cégem.
Hozzám köthető a kisvállalkozásokat támogató Process-Developer (ismertebben kivaloceg.hu) vállalkozásfejlesztési program is. Dolgoztam sokmindenen, sokmindenkivel, szakterületem az értékesítés, a marketing, a time management, a cégfejlesztés, és a vezetés. Van egy pár diplomám, sokmindent csinálok, sokmindenben benne vagyok, később, úgyis megismersz. Hobbim a zene, a karate, a kert.

Egyik kedvenc idézetem, amely ennek a bejegyzésnek a mottója:

„A sikernek nem titka, hanem ára van” Brian Tracy

Alapvetően az életem 15 éves koromban kezdődött, 1993-ban.

Addig éltem egy olyan életet, amit nem akartam.
Nem akartam iskolába járni, tanulni, semmit.
Aztán 15 éves koromban véglegesen otthagytam akkori középiskolámat és elkezdtem a saját életemet élni. Nem igazán tudtam, hogy mit akarok, csak azt, hogy mit nem és azt, hogy ebből elég. Az első lépést megtettem és ahogy lement a teher nagyobbik része, elkezdtek alakulni a dolgok. Elhitettem magammal, hogy tehetséges vagyok és különleges, csak a világ nem ad megfelelő lehetőséget a kibontakozáshoz. Ez elég hajtóerő volt, hogy fiatal koromban nagy léptekben haladjak, a munka és az ebből származó sikerek rávezettek arra, hogy hogyan lehet  elég korán sikeres lenni bizonyos dolgokban.

Hogyan kezdtem?

Már a kezdetén tudtam, hogy valami vállalkozás lesz, amiben ki fogok teljesedni, és eljátszottam a gondolattal, ha most lenne cégem, azt hogyan képzelném el. Le is írtam életem és a leendő cégem életének első üzleti tervét, amely 2 dolgot tartalmazott:
Szeretnék zongorázni és fával foglalkozni. Ezeket nagyon jó dolgonak tartottam.
Asztalosinasnak állni azonban nem lett volna ésszerű akkoriban, mivel a 90-es évek elején nekünk ezt modták, hogy csak a hülyék járnak  szakmunkásképzőbe (ebben sem volt igaza az akkori okostojásoknak), ennél büszkébb voltam, tehát maradt a zongora, az előző fejezetben tárgyalt célkitűzéssel, tehát az ország egyik legjobb zongoristája akartam lenni.
El is kezdődött a munka. Átmentem a zenei gimnáziumba, nyaranként egyházzenei tanfolyamra jártam, napi 5 órát püföltem a billentyűket, mindent elvállaltam, amit lehetett, 2 éven belül előadóművészi vizsgára mentem, letettem a kántorvizsgát, Székesfehérvárról hetente legalább egyszer zeneórára jártam Pestre, klasszikusra Tatabányára, majd az érettségi évében meghívtak Tatára egy induló magánzeneiskola könnyűzenei tanszakának megszervezésére, ami baromi sikeres lett. Tehát elhittem, hogy jó vagyok és sokra viszem, kitűztem a célt és bejött. Nem lettem az ország legjobb zongoristája, de sokkal jobb lettem annál, mint ami lettem volna alaphelyzetben.
Tanítottam vállalkozásban, sok helyen, amikor kivonult az állam a finanszírozásból és elegem lett a zenészéletből, akkor ismét váltottam, akkor lettem vállalkozó igazán.
Akkor kezdődött egy igazán izgalmas és viszontagságos tanulással egybekötött hazárdírozás.
2004-ben projektmanager lettem, mert szervezni tudtam, jól is ment, aztán önálló céget alapítottam, mert úgy gondoltam, hogy úgy könnyebb lesz. Hát nem lett. Értettem ehhez-ahhoz, de nem eléggé.
Közben házasság, gyerek, még egy gyerek és a vállalkozás tele volt nehézséggel egyik csődbe ment, a másik vegetált, az ötletek jöttek-mentek, az üzlettársak csak púpok voltak a hátamon, és mikor eléggé besokalltam, kitaláltam, hogy kimegyek Norvégiába. És ott egy designkiállításon megismertem a jelenlegi termékemet, amit azonnal eldöntöttem, hogy behozok az országba, azonnal visszajöttem és visszacsöppentem a magyar vállalkozói létbe.

A felismerés

Amikor Norvégiában kutattam a lehetőségeket valami munka után nézve, de ez a kirándulás inkább átment egy újabb lehetőségek megismerése- eltanulása irányába.

Emlékszem, hogy már a második napon volt 3 olyan vállalkozás-ötletem, amiről azt godoltam, hogy azonnal meg kellene és meg is lehetne valósítani Magyarországon. Mivel előtte is foglalkoztunk fűtésekkel, az I-re a pontot mégis a Norvég Designtanács Múzeumában tett látogatás tette fel.

Éppen arra sétáltam és láttam a feliratot, hogy az akkori éves designdíjátadás utáni kiállítás még látogatható.

Közben kiderült, hogy minden ipari formatervező pályázik minden termékével a designtanács díjára, és a legjobbakból kiállítás nyílik.

A kiállítást érdekesnek találtam, mert sokrétű volt, volt postapult, bicikli, cumi, zuhanypapucs, hajó, mentőmellény, autós ülés stb…minden letisztult skandináv stílusban, a norvégok korát legalább 3, a világét 10 évvel évvel megelőző formatervek és prototípusok.

 

Mindenesetre a lényeg az volt, hogy megláttam a falon az ADAX NEO-t egy piros színű fűtőpanelt, és akkor már gondoltam, hogy ehhez még több közöm lesz.

Hazafelé a repülőgépen el is döntöttem, hogy az első dolgom az lesz, hogy felveszem a gyártóval a kapcsolatot, azonban tudtam, hogy ha ebbe belvágok, akkor azt nem lehet kicsiben csinálni. Mivel Magyarországon ez a termék még nem volt jelen, ésszerűnek tűnt jól kitalálni a dolgokat és piackutatni, így hát a munka ezzel kezdődött. Mellette más norvég gyártó termékét (akinek volt hazai képviselet) egyre intenzívebben forgalmaztam, mint egyéni vállakozó és sokáig a már működő és egyre jobb eredményeket hozó üzlet tartott vissza attól, hogy újat kezdjek.

Eltelt majdnem fél év, és szeptemberben kiforrott koncepcióval a fejemben megkerestem a gyártót.

Elküldtem az első levelet, és emlékszem a válaszra, melynek ez volt a lényege: Örülnénk egy magyarországi képviseletnek, de a várhatóan csekély mennyiségek miatt próbálkozzon egy termékkel (ADAX NEO) és ismerje meg, lassan építse fel az üzletet…

A kezdeti szkepticizmus ellenére sikerült elérnem, hogy komolyan vegyenek, elkészült az első honlap, és rá két hétre megrendeltem az első szállítmányt a gyártó legnagyobb csodálkozására (ez 75 db fűtőpanel volt)

Akkora siker lett az ADAX NEO, hogy még ebben az évben eladtunk 400 db-ot.

Ez történt 2008-szeptemberétől év végéig.

Pedig akkor kezdődött a válság. Mindenki sírt, hogy így a piac-úgy a piac…

Azóta is sírnak, mi pedig dolgozunk immáron sokan, országos viszonteladói hálózattal, két bemutatóteremmel, komoly raktárakkal, autókkal, készlettel, biztosan, stabilan.

Hogy miért? Mert ez a dolgunk.

Mi a titok? A céltudat és az elszántság.

A tanulópénzt megfizettem. A sikeres vállalkozás felépítésében is volt nagyon sok rossz döntés. Sok elhamarkodott lépés, sok kudarc és eszetlenség. Amire az egész beállt a pályájára, évek múltak el.
Én nem rinyáltam. Sokan úgy képzelték, hogy szerencsém volt. Marhaság. Soha senki nem kérdezte meg, hogy mennyi munkát, pénzt, ídőt tettem bele. Erre senki nem kiváncsi, csak az eredményeket irigyli.
Tudtam, hogy a piacon helyünk van, ezért bármit árultam, vették, mint a cukrot. Tudtam, hogy mit akarok, tudtam, hogy mi a célom. Ennek ellenére voltak álmatlan éjszakák.
Ha összeszámolnám, hogy mennyit buktam, akkor közel lenne a 100 millióhoz. Ha összeszámolnám, hogy hány könyvet olvastam el, ami üzletről szól, akkor közel lenne a 200-hoz.

Tehát a sikernek valóban ára van, én is megfizettem. Enélkül nem megy.
Akard Te is megfizetni a siker árát, mert ha nem akarod, akkor nem is jön el.

Share This

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás